Infraszauna
Az infraszauna élettani hatásai:
Kalóriákat éget – fogyaszt: Egy félórás infraszauna kúra alatt akár 300 kalóriát is „eléget” a szervezet.Szaunázás közben a test keményen dolgozik (izzadságot termel, vért pumpál), megpróbálja hűteni magát. A kutatások szerint 30 perc alatt a szervezet annyi kalóriát éget el, mintha ugyanennyit evezett, vagy futott volna. Nem csak folyadékot, kilókat is veszít!
Csökkenti a fájdalmat: Az infraszauna mélyreható hője segít a külső véredények kitágításában, enyhülést és gyógyulást hozva az izom-, és lágy szövetek sérüléseinek. A megnövekedett vérkeringés elszállítja az anyagcsere folyamatok során keletkezett hulladékot és oxigénban gazdag vérrel látja el az arra szükséges izmokat, így azok gyorsabban felépülnek. Az izmok akkor biztosítják a legnagyobb rugalmasságot és mozgásszabadságot, ha a környező szövetek melegek.
Erősíti az immunrendszert: Az infrakabin mélymelege megemeli a test hőmérsékletét, mintegy mesterséges lázat előidézve. Ahogy a szervezet immunrendszere harcol ennek a (vélt) láznak a legyőzéséért, úgy erősödik. Mindemellett az intenzív izzadás által a méreg-, és salakanyogok szervezetből törénő eltávolításával az Ön egészsége és betegségekkel szembeni ellenállósága nagymértékben megnő.
Javítja, és erősíti a vérkeringést: Ahogy testünk megnöveli a veríték termelést, hogy saját magát hűtse, a szív egyre keményebben dolgozik, hogy minél több vért, minél gyorsabban pumpáljon, ellátva ezzel a folyamatos gyakorlatozással járó megnövekedett szükségleteinket. Gondoljunk csak bele: nem azért szoktunk futni, hogy nagyobb lábizmaink legyenek, hanem, hogy leterheljük, erősítsük állóképességünket, ami szinonímája az edzett vérkeringésnek.
Megtisztítja a szervezetet a káros anyagoktól: A felgyorsult vérkeringés arra ingerli a veríték mirigyeket, hogy felszabadítsák az összegyűlt méreg-, és salakanyagokat. A napi izzadás segíthet méregteleníteni szervezetét, mert megakadályozza, hogy a nagyon veszélyes nehézfémek (ólom, higany, cink, nikkel, kadmium) és ugyanígy az alkolhol, nikotin, nátrium, kénsav felhalmozódását szervezetében.
Eltűnteti a narancsbőrt: Az infraszaunák segítenek a csúnya cellulit (a gél-szerű csomók a bőr alatt, melyek nagyrészt vízből, zsírból állnak és megrekedtek a bőr alatti apró „zsebekben”) eltávolításában. Az európai szépségszalonok rendszeresen alkalmazzák a napi szauna kúrát a kezelések során. Mivel az infraszaunák sugárző hője akár háromszor mélyebbre hatol mint a hagyományos szaunáké, ezért sokkal hatékonyabbak.
Megszünteti az ízületi fájdalmakat: Az infraterápia széles körben alkalmazott az ízületi betegségek valamely válfajában szenvedő betegek körében. Mindemellett a kezelés bizonyítottan hatékony a ficamok, az idegzsába, az izomgörcsök, az ízületi merevség és még sok más izom-, és csontrendszeri panasz hatásainak enyhítésében. A legtöbb merevség, fájdalom és érzékenység, melyek az idős kor velejárói, az infrakezeléssel enyhíthető, vagy teljesen megszüntethető.
Feloldja a stresszt – megnyugtat: Az infrakabin rendszeres használatának, talán leggyorsabban jelentkező hatása a felüdülés, ahogy eltünteti az élettel járó gondokat és feszültségeket. Csak néhány perc az infraszauna finom melegében és máris érezzük jótékony hatását: mintha újjászülettünk volna, felfrissülve testben és lélekben egyaránt.
Megszépíti a bőrt: A bőséges veríték, amely már az infrakabinban eltöltött néhány perc után jelentkezik nagy mértékben tartalmaz a szövetekbe mélyen beágyazott szennyező anyagokat és elhalt bőrsejteket. A felgyorsult vérkeringés felszínre hívja a bőr saját természtes tápanyagait, elősegíti a pattanások, kiütések, égések, vágások gyógyulását is: a nyílt sebek gyorsabban begyógyulnak és kisebb heg marad utánuk.